Dráva Szövetség | H-8851 Gyékényes József A. u. 1. 2017. 10. 19. (Thursday)
NYELV VÁLTÁS
TURIZMUS
Látnivalók

Mura-menti Tájvédelmi Körzet

Természeti viszonyok

Hosszas előkészítés után a 2007-ben alakult meg a Mura-menti Tájvédelmi Körzet, 1.904 ha-on. Az előkészítést és az egyeztetéseket Palkó Sándor kezdte, aki sajnos nem érhette meg a kihirdetést. Gyakorlatilag a Mura árterét, az árvízvédelmi töltés és az országhatár közötti területet fedi le. A Tájvédelmi Körzet több mint negyedét a Balaton-felvidéki Nemzeti Park megvásárolta a korábbi termelőszövetkezetektől, még a védetté nyilvánítás előtt, nagy a rendezetlen területe aránya is, az itt lévő erdők gazdasági szempontból kevésbé jelentősek, ezért nem volt olyan gazdálkodói ellenállás, mint más védelemre tervezett területek esetében.

A Mura – vízhozamát tekintve – Magyarország negyedik legnagyobb folyója. Ausztriában a Hohe Tauern hegységben ered 1760 m tengerszint feletti magasságban. Teljes hossza 454 km, ebből 51 km, annak is a bal partja tartozik Magyarországhoz. Vízgyűjtő területe 14.150 km2, esése a teljes hosszán 1.600 m. Legfőbb természeti értéke, hogy a Dráva mellett Közép-Európa utolsó szabályozatlan folyója. Gyorsan árad, akár 1 m-t is egy óra alatt, de az apadáshoz sokkal több idő kell. Az árteret különböző vastagságú kavicstakaró borítja. A mai napig a töltések között változtatja a medrét. A kanyarok külső ívén folyamatosan rombolja a partot, a belső íven zátonyokat épít. A zátonyokon szabadon érvényesül a szukcesszió, természetes növénytársulások alakulnak ki. Néhány évtizeden belül is 100 m-eket vándorolt odébb a folyó. 1920-ban a folyó sodorvonala volt a határ Magyarország és Jugoszlávia között, azóta sokat vándorolt odébb a folyó, jelenleg a bal parton is vannak horvát, a jobb parton pedig magyar területek.

 

Történelem, gazdálkodás

A honfoglalás után egészen Szent László koráig a Mura mente a nyugati-délnyugati gyepűvonal része volt. A Letenye közelében feltárt régészeti leletek egy itt létező, nyugatra vezető útvonalra, őrzött átjáróra, ún. gyepűkapura utalnak. Ez a kapu a mai Murarátka és Letenye között lehetett, ahol a Zalai-dombvidék széle érinti a Mura völgyét. A török harcok, különösen Kanizsa 1690-es felszabadítása idején elnéptelenedett területekre a sűrűbben lakott Muraközből a XVIII. század első felében horvátok települtek. Jelenlétükről tanúskodnak a vidék falu- (Dobri, Csernec) és dűlőnevei (Murcsák, Megyimorje, Murisa, Gyurgyánc, Topolje stb.) is. A trianoni békeszerződés után az új országhatár nemcsak a vidéket szelte ketté, hanem sok gazdát saját földjétől is elszakított. A határ két oldalán fennálló kettős birtokosság révén a horvát gazdák a két háború között átjártak Magyarországra korábbi birtokaikat művelni. Az ötvenes években a két ország között kialakult feszült politikai viszony miatt ez lehetetlenné vált, a határmenti területek megközelítését a magyar oldalon erősen korlátozták. A határőrség nyomai (futóárkok, bunkerek, géppuskafészkek) ma is láthatók. Ennek köszönhető, hogy megmaradtak a természetes élőhelyek, nem települt ide komoly ipar, a közelmúltig autópálya sem. De nem volt kutatás sem, alig tudni valamit a területről a korábbi időkről.

A folyó menti – zalai viszonylatban – kiváló szántóknak, legelőknek és kaszálóknak köszönhetően a mezőgazdaság mindig is jelentős volt e tájon. A művelésbe vont területek szinte teljes egésze az egykori ártéri erdők helyén létesült, azok kiirtása nyomán. A síkkal érintkező domboldalak déli lejtőin szőlőtermesztés folyik. A Mura két partja között élénk forgalom és kereskedelem zajlott. Belezna község határában érte el a folyót az az útvonal, amelyen lábon hajtották a magyar húsmarhát Nyugat-Európa felé.

A halászat a Mura vidékén – a folyó jellegéből adódóan - nem jelentett olyan fontos megélhetési forrást, mint a nagyobb, de kisebb sodrású folyók mentén. A Murán és holtágain a kisszerszámos halászatot gyakorolták (emelőháló, tapogató, varsa, kis- és nagyhúzóháló). Árvizek után a mélyebben fekvő réteken a kint rekedt halat a nép 3-4 ágú szigonnyal, átalakított vasvillával fogta ki. A halászatot jelenleg is szinte kizárólag helybéli emberek gyakorolják, évtizedes „helyek” alakultak ki, egymás helyeit tiszteletben tartják. Eszközük az emelőháló, sokszor gémeskútszerű, nagy állvánnyal. Érdekességként megemlíthető, hogy 1908-ban ifj. Sporzon Pál debreceni lakos a budapesti M. Kir. Bányakapitányságtól Alsólendva, Lenti és Letenye község határában művelendő aranymosásra kért engedélyt. Egy Letenyéről származó aranymosó padot és „zsétert” a keszthelyi múzeum is őriz. Vízimalmok is működtek a Murán, Molnári közésg az itt lakó vízimolnárokról kapta a nevét. Kétféle típusa volt a vízimalmoknak, egyiknél az egész malomszerkezet és a kerék is a vízen úszott, a másiknál a malom a parton volt, a meghajtó kerék volt a vízen . Ma már csak Szlovéniában van malom, Verzej-ben a mai napig működik.

A Murán viszonylag sok és nagy vízimunkálatokat hajtottak végre az 1800-1830-as években, amely a meder íveinek átvágásában nyilvánult meg. Ennek következtében a folyó óriási mennyiségű hordalékot hozott mozgásba, a mederfenék a vártnál lényegesen nagyobb mértékben mélyült ki és a már megépült védművek – támaszukat vesztve – a vízbe dőltek. Száz évvel ezelőtt és az 1960-70-es években is történtek vízügyi beavatkozások, de ezek sem változtatták meg alapjaiban a folyó és a vidék jellegét. Az árvízvédelmi töltések megépülésével azonban a korábban szétterülő árvizek szintje megemelkedett. A múlt század elején végzett munkákat az is motiválta, hogy a kiöntések után sokáig visszamaradó pangó vízfelületek miatt maláriaellenes orvosi kirendeltséget kellett felállítani Letenyén.

 

Természeti értékek

A Mura kis vízjátéka és medrének folyamatos vándorlása miatt a folyómenti ártéri vegetáció klasszikus zonációja kevésbé markáns, mint nagyobb folyóinknál. A medertől távolodva az egyes növénytársulások sávjai keskenyek vagy a mozaikszerű talajviszonyok miatt fel sem fedezhetők. A kanyarok belső, épített oldalán kialakult, vízfelszín fölé került kavicszátonyok rövid ideig maradnak növényborítás nélkül, szinte azonnal beerdősülnek a víz által szállított magokból. Közvetlenül a meder szélén keskeny sávban iszapnövényzet alakult ki, de ez sok helyen hiányzik. A folyóhordalékon, zátonyokon, nagyobb holtágak peremén, de néhol még a kavicsbányatavak mellett is feltűnnek a bokorfüzesek. Ezek kötődnek legjobban az árhullám és a vízszintváltozás okozta folyamatok alakulásához. Az ártéren a legnagyobb területeket lefedő társulások a fűzligetek. A rombolt parton (a kanyarok külső ívén) közvetlenül az élővíz partján állnak. A patakok és egyes holtágak partján égerligeteket, a mélyebben fekvő, pangóvizes területeken égerlápokat találunk. Az ártér magasabb fekvésű helyein keményfaligetek (tölgy-kőris-szil ligeterdő) találhatók. Életterük sajnos visszaszorult, mivel az árvízvédelmi töltések megépülésével az árvizek szintje megemelkedett. A domboldalakon hatalmas, egybefüggő területeket borítanak az illír bükkösök.

A folyókanyarulatok lefűződéséből kialakult holtágak és a kavicsbányászat után visszamaradt tavak a feltöltődési folyamat különböző fokán állnak, különösen fontos élőhelyeket képviselnek. Az állóvizek a kavicságyon keresztül némileg kapcsolatban állnak az élő vízzel, ezért árhullám érkezésekor megfigyelhető a víz szintjének emelkedése a holtágakban és tavakon akkor is, ha csapadék nem esik és a folyó még nem lépett ki a medréből.

A gyepek korábbi erdők helyén emberi tevékenység eredményeként alakultak ki. A fás szárú növényzet visszatelepedése miatt állandó művelést igényelnek. Sajnos mára a kaszálás a legtöbb helyen elmarad, legeltetés nincs, a rétek egy részét felszántották, illetve lecsapolták. A környező domboldalak tetején, déli kitettségben a szőlőművelés felhagyása után száraz gyepek jöttek létre. Különösen értékes Aligvár közelében a Kopasz domb, ahol több vadon élő orchideafaj is előfordul.

A Murában és vízrendszerében eddig 51 halfajt mutattak ki, ebből 12 faj védett, 3 fokozottan védett, 6 pannóniai endemizmus, tehát az elmúlt évmilliók során a Kárpát-medencében alakultak ki és csak itt fordulnak elő (pl. a magyar- és német bucó, leánykoncér, selymes durbincs.). A felpillantó küllő 3 hazai hazai lelőhelye közül egyik a Mura. A lápi póc az eutrofizálódó holtágakban él a réti csíkkal azonos élőhelyen. A madárvilág a vonulási időszak kivételével viszonylag szegény, viszont annál jelentősebb szerepet tölt be a költöző madarak számára ősszel és tavasszal. Az elmúlt 10 évben visszatért a réti sas a Mura mellé is. A hód is megjelent, először a Kerka-mentén, majd onnét benépesítette a Murát is.

Generálási idő: 0.29 másodperc - 10 lekérdezés 217,293 egyedi látogató