Dráva Szövetség | H-8851 Gyékényes József A. u. 1. 2018. 12. 18. (Tuesday)
NYELV VÁLTÁS
PARTNEREINK
Magyar bucó (Zingel zingel) az "Év hala" 2014-ben
Magyar bucó (Zingel zingel) az "Év hala" 2014-ben

Hat és fél ezer szavazat alapján született döntés az év haláról, de a választást sokkal többen kísérték figyelemmel. A szavazás három hónapja alatt tízezer új látogató is felkereste az egyesület honlapját.

A Herman Ottó által sugár kardosnak nevezett, szép formájú garda, amely sütve "igen jó eledel", és annak idején "a Balaton partvidékén igazi néptáplálék" volt, napjainkra nagyon megritkult, ezért igényel több figyelmet. A kitűnő ízű és horoggal jól fogható sügér szinte minden vizünkben gyakori, ám épp ezért érdemel megbecsülést, hiszen nagyon sok horgásznak szerez örömet.

A magyar bucó pedig, amely kizárólag a Dunában és a Dnyeszterben, valamint ezek mellékfolyóinak rendszerében él, igazi különlegesség. Magyarország vizeinek őshonos és bennszülött hala, ezért fokozottan védett. Véletlenül megfogott példányait haladéktalanul vissza kell engedni, ennek ellenére a horgászok körében is népszerű, sokan szavaztak rá. Örömmel tapasztaljuk, hogy vizeink tisztulásával egyre több helyről kerül elő.

(forrás: http://haltanitarsasag.hu/azevhala_hu.php )

Generálási idő: 0.05 másodperc - 10 lekérdezés 249,046 egyedi látogató